Olvasok

Szomorúan tapasztalom, hogy az újságírás színvonala egyre zuhan. Persze van kivétel újság és újság között, sőt akár egy újságon belül is találni jó cikkeket, de mostanában egy-két cikk már kiverte nálam a biztosítékot. 

Az egyik ilyen még az ünnepek előtt 24 órában címoldalon megjelent hasznos tanácsok az ünnepi vásárlásokhoz. A fenti kép ezt a cikket mutatja. Aki olvasta tudja miről beszélek. Nem tudom mennyire olvashatóak a tanácsok, de pl:

"Fenyőfa. Vegye, ha látszik a törzsén, hogy frissen vágták ki. Ne vegye összekötözve, illetve ha elbarnult, vagy kiszáradt a vágás felülete."

Hát ezek aztán óriási tanácsok. Kíváncsi lennék arra az átlagos vásárlóra, aki meg tudja ítélni, hogy mikor vágták ki az adott fenyőt. Ha már látható jele van a korai vágásnak, akkor azt többnyire mindenki felismeri, de a néhány héttel korábbi kivágást csak nagyon rutinos szemek veszik észre. Ne vegyük összekötve. Ki az aki látatlanba vesz fát. Ezek helyett az üres frázisok helyett inkább pontosan le kellene írni, hogy milyen jelei is vannak a rossz fának.

"Szaloncukor. Vegye, ha jó minőségű csokoládéból gyártották és szépen becsomagolták." 

Ez megint mekkora tanács. Honnan a fenéből tudnánk, hogy miből gyártották. Az illetékesek is csak akkor tudják, ha laborban megvizsgálják. Rohangáljunk mini laborral a zsebben.

És a többi tanács is hasonlóan hasznos okosságokat ír. 

Maga a grafika tetszetős, de könyörgöm ne adják már le ennyire a színvonalat. A lap ára egyre borsosabb, amiért egyre kevesebbet kapni.

Nagyon olvasmányos, tanulságos, lebilincselő regény. Műfaját tekintve nem könnyű besorolni. Krimi, thriller, de akár lehetne valóságon alapuló dokumentumregény is. Bár a könyvből és a hozzá tartozó kísérő információkból nem derül ki, hogy megtörtént-e ez az eset, de a könyvet olvasva valahogy az az érzése az embernek, hogy ez bizony megtörtént eset, vagy esetek feldolgozásán alapul.

A regényt egy rendőrségi elemző írta a cselekmény pedig a családon, kapcsolaton belüli erőszak olyannyira hiteles leírása, hogy szinte benne érezzük magunkat a cselekményben. Végigkövethetjük egy erőszak, lelki terror sújtotta fiatal nő szenvedéseit. Testi szenvedésein könnyen túl tudná magát tenni, de amit a lelke kapott azt nagyon nehéz átlépni. Vajon sikerülhet valaha feldolgozni, begyógyítani a lelki sebeket?

Mivel az írónő a családon belüli erőszakkal hivatásából kifolyólag nap, mint nap találkozik, ezért a könyvben tett megállapításait érdemes komolyan venni. Mindig elgondolkodtatott az, hogy vajon mért marad egy ember, egy másik ember mellett, akkor, amikor attól csak rosszat kap. A köztük fennálló kapcsolat egyirányú, az egyik fél elveszi azt a másiktól, amire neki szüksége van, míg a másik csak ad, de azt nem önszántából, hanem kényszerből teszi. És ezt a kényszer sokszor nagyon brutális erő idézi elő. Sokszor bele tudom magam gondolni a szenvedő fél életébe, de sose tudom elfogadni azt, amikor a szenvedő képtelen változtatni, kilépni. Valljuk meg őszintén; a lenti sorok valóban megfogalmazódnak a fejünkben, ezt teszi meg helyettünk az írónő is.

„Mindig ostobának hittem azokat a nőket, akik kitartanak olyasvalaki mellett, aki bántalmazza őket. Végtére is csak kell lennie egy pillanatnak, amikor rádöbbenne, hogy a kapcsolatuk rossz irányba fordult, és rettegnek a párjuktól – egy pillanatnak, amikor ideje lelépni. Elmenni és vissza se nézni. Mi értelme maradni? Láttam ezeket a nőket a tévében, olvastam róluk a magazinokban, ahogyan arról beszéltek, hogy ez nem ilyen egyszerű, és mindig azt gondoltam, hogy de, ez ilyen egyszerű – lépni kell, és vissza se nézni.”

A könyv olvasása során belátást nyerhetünk az így működő kapcsolatokba. Láthatjuk, hogy mért is nehéz az ilyen kapcsolatokat szétzúzni. Talán kijelenthető, hogy a kilépéshez szerencse is kell, pláne akkor, ha a szenvedő mellett nem állnak támogatók, segítők. Az egyik legfontosabb a kapocs a család lenne. Sokaknak sajnos nem adatik meg, ők elve jobban ki vannak szolgáltatva a kihasználók seregének.

„Aznap lett volna anya hatvanötödik születésnapja. Gyakran eltöprengtem, milyen lenne, ha még élne… Ha élne, teljesen másként alakult volna az én életem is.”

A családtagok, barátok, ismerősök mellett a legnagyobb segítő az állam által működtetett szervezetek lennének. A könyvben találni olyan sorokat, melyek ezek elmarasztalását fogalmazzák meg. Úgy gondolom, hogy ezeket nagyon érdemes megfontolni. Pláne annak fényében, ami az elmúlt időben a hazánkban zajlik-e téren. Néhány elgondolkodtató, kritikus idézet a műből.

„ Mégiscsak orvos, sőt lélekbúvár, ha már itt tartunk. megtestesített mindent, amit az azt megelőző három évben kerülni próbáltam. Kórházszag áradt belőle, és kórházi tekintély is – az olyanok tekintélye, akik megmondják, mit csinálj; akik kielemeznek és gyógyszerekkel tömnek; akik döntenek helyetted és olyan útra terelnek, amelyet ők tartanak az ellenőrzésük alatt.”

Milyen lényegre törő kritika ez az orvostársadalomról. Betegként éreztünk már ezeket a gondolatokat?

„… pedig valójában éppen az orvosoktól és nővérektől menekültem, ettől az egész ijesztő rendszertől, amit teljesen értelmetlennek láttam – noha tökéletesen betöltötte a feladatát:”

Találhatunk kritizáló sorokat a rendőrségről, sőt az igazságszolgáltatásról is.  

Az írónő sok hasznos tanácsot is nyújt az ilyen, vagy hasonló helyzetben lévő nőknek. Biztos vagyok abban, hogy tanácsai mögött gyakorlati tapasztalat húzódik meg.

„… meg kell tanulnom, hogy ezúttal ne legyek áldozat – se a magamé, se másé. Erőre van szükségem, hogy megbirkózzam mindazzal a rosszal, amit az élet még tartogat számomra. Vissza kell szereznem az irányítást.”

„… hogy többé ne legyenek valóságos, megindokolható félelmek, csupán a kényszerbetegségeim tünetei. Nem hasznos félelmek, a betegségemből fakadnak - miért akarnám megtartani őket?”

Ezekben a sorokban nagyon sok fontos információ össze van zsúfolva, melyek mindegyikén hosszasan érdemes elgondolkodni, de nemcsak azoknak, akik családon belüli erőszakban élnek, hanem minden más embernek is. Olyan embereknek, akiknek a gondolkodása normális. Bár az írónő a normális gondolkodásról is nyilatkozik pár sorban.

„Újra a fejembe tolakodtak a sokat hallott mondatok: Ez nem normális. A normális emberek nem így gondolkodnak. Baszódj meg, világ – mi a francot jelent az, hogy normális?”

Aki csak teheti, olvassa el ezt a könyvet. Nem fog benne csalódni. Ha másként nem, akkor egy egyszerű krimiként kezelve is nagyon élvezetes. A végkifejlet pedig igazán jó. Lendületes stílusa, olvasmányossága, és nem túl vastag mivolta miatt egy nyugodt napon könnyűszerrel kiolvasható.

A könyvet könnyű olvasni, szellős, jól szerkesztett, a betűméret átlagos.

Kiadó az Alexandra Könyvesház Kft. megjelent 2012-ben. 407 számozott oldalt tartalmaz. 

Aki paleozik és még nem olvasta, vagy aki még csak most érdeklődik a paleolit felől, vagy aki szeretné tudni az igazságot a modern kor orvoslásáról, és a modern kori betegségekről az mindenképp olvassa el ezt a könyvet.

Az érdeklődők és kétkedők a sok paleolit könyv közül célszerű, ha Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás kezdőknek című könyvvel kezdik, majd ezzel folytatják. Mért teszek rangsorbeli különbséget közöttük? Azért mert logikailag így egészítik ki egymást, mondhatni egymásra épülnek. Szendi Gábor könyvéről is írok hamarosan.

Paleolit témában született könyvek érdekesek, olvasmányosak, informálisak és legfőképp gondolatébresztők. Ilyen Dr. Tóth Csaba könyve is.

Már a kezdés is érdekes, melyben megismerhetjük azokat az érveket, melyek az írót a paleolit orvosláshoz vezetett. Vajon mi késztet egy elismert belgyógyászt arra, hogy egy olyan életmód követője, orvosa legyen, amely finoman fogalmaz sem elfogadott a modern kori egészségipar egyik szereplője (orvos, beteg, gyógyszeripar, közigazgatás) számára sem.

Mégis milyen indokok jöhetnek szóba?

• Szeretne igazi gyógyító lenni? Szeretné, ha betegei valóban meggyógyulnának, és nem kellene egész életükön át gyógyszert szedniük?
• Mert igazán szereti a szakmáját, elhivatását, hű az esküjéhez, és valódi gyógyítást akar?
• Közeli rálátást nyert az egészségiparra?
• Kiábrándul az orvostársadalomból?
• Személyes tapasztalatai vezérlik az új dolog felé?
• Kiábrándul az egészségügyi rendszerből?

A kérdésekre a könyvből válaszokat kaphatunk. Íme, egy:

„Ami tény: ez nem a korrekt üzletről szólt, már csak azért sem, mert az üzlet a doktor és a gyógyszercég között köttetett, a szenvedő fél azonban a beteg volt. A betegek ugyanis nagyon sokszor azért azt a gyógyszert kapják, amit, mert éppen egy adott gyógyszercéggel köttetett megállapodás – és ha az indokolt gyógyszerre nem jut megfelelő betegszám, akkor a betegek indokolatlanul is megkapják.”

A bevezető ismerkedő rész után a könyv szerkezete logikus felépítést követ. A legáltalánosabb gondolatoktól haladunk a részletek felé. Arra azonban ügyel a szerző, hogy ne vesszünk el a részletekben. Aki mégis mélyebben szeretné beolvasni magát a paleolit témába, annak természetesen van lehetősége a témában megjelent további művekből.

A bemutatkozás után az orvostudomány alapjait keressük kritikus szemmel. Ez az alap nem más, mint oly sok más tudományágé a darwinizmus. Az író nem kérdőjelezi meg a darwini elméletet, azt viszont igen, ahogy azt a mai orvoslás alkalmazza. Mint minden ismeretterjesztő könyvet, ezt is érdemes nyugodt körülmények között nyitott elmével olvasni. A könyv végig tele van kritikával például:

„A kórképek okát nem keressük. A dolgok eredetére nem vagyunk kíváncsiak.”

„A természet soha nem állítana elő ilyen mennyiségű gabonát fogyasztásra, mi kezdtük el termeszteni. Valószínűleg azért, mert az életet nem lehetett folytatni más kiegészítő táplálékok nélkül. A kieső húst a gabonafélék termesztése pótolta. Ahhoz a környezethez, ami természetes viszonyok mellett körülvett bennünket, a legapróbb részletekig alkalmazkodtunk, egészen addig a pillanatig, amíg a környezetünket mi magunk nem próbáltuk meg befolyásolni.”

A civilizációs betegségekre, káros környezeti hatásokra, sőt újabban az elhízásra is divatba jött válaszunk, hogy az ember úgyis alkalmazkodik hozzájuk. legalábbis a darwini elmélet szerint. Az evolúció biztosítja, hogy csak az életerősek maradnak fenn. Ez azonban több sebből is vérzik:

1)      Darwin elméletét mára darabokra szedték. Csak az elvakult darwini hívők hiszik el az evolúciós maszlagot.

2)      Ha igaz is lenne az evolúciós elmélet, akkor is gondoljunk bele, hogy mennyi töménytelen idő kellene a változásokhoz. Egy aprócska változáshoz is száz, ezer, tízezer év szükséges. Az ember azonban olyan bonyolult szerkezet, hogy annak csak egy részét érintő változásához is módosulások tömege szükséges. Gondoljunk bele az emésztés bonyolultságára. Mennyi mindentől függ, hogy a kezünkbe fogott ennivaló, hogyan hat szervezetünkre. Rágás, nyelés, bontó enzimek, felszívódás fizikai, kémiai körülményei, felszívódott elemek szállítása, átalakítása, sejtbe juttatása, raktározása. Képes lenne mindez módosulni belátható időn belül? Még azon az időn belül, mielőtt a változó ember szervezete bele nem pusztulna, mondjuk a cukorbetegségbe, vagy annak szövődményeibe, a rákba, a szívinfarktusba stb. stb. Legyünk reális gondolkodásúak. Nézzünk körül ismerőseink között! 30 év fölött van olyan, aki nem küzd valamilyen betegséggel?

3)      Ha igaz is lenne az evolúciós elmélet, akkor is tudna ránk hatni? Olyan mértékben elszakadtunk a ható tényezőktől (Darwin elméletét ugyanis a természet változtató képességére alapozta), hogy ha mégis tudna valami hatni ránk, akkor annak hatásait kivédjük, elkerüljük, egyedül a természeti katasztrófák hatásait vagyunk képtelenek kezelni. A többit!?:

a)      gyógyszerrel kezeljük,

b)      műtéti úton befolyásoljuk,

c)      vegyszerekkel sterilizáljuk,

d)      védő eszközökkel gátoljuk,

       Amit pedig nem tudunk a fentiekkel kivédeni, vagy változtatni, attól szenvedünk.

Ha elrugaszkodom a valóságtól és átcsapok a sci-fi világába, akkor simán feltételezhetem, hogy az ősanya természet a civilizációs betegségekkel ritkítja ki a fajunkat, írt ki bennünket azért, hogy megvédje magát. Miközben mi a maják naptárát tanulmányozzuk, vagy a világűrt fürkésszük, netán Nostradamus tanait olvassuk, ősanya lecsap ránk eszközeivel és beteljesíti a jóslatokat. Ugye milyen hülyeség ilyet olvasni? De mégis mi történik?

Mi emberek ellepjük a Földet, élelmezési problémáink megoldása folyamatos növekedésre késztet minket, egyre többet veszünk el a természettől, közben olyan anyagokat fejlesztünk ki, használunk és hagyunk hátra, amelyek szennyeznek, így életterünk nemcsak szűkül, hanem elszennyeződik, erőforrásaink kimerülnek, betegségek lepnek el, életmódunk elszakad a természettől, betonok közé záródunk, testünk elpunnyad, szenved, úgy fáj, hogy a lélek is belesajdul.  Folytassam tovább? Felesleges. Mindenki tudja. 

Térjünk vissza a könyvhöz, amely a következő részben felsorol néhány tévhitet, amit sikerült elhitetni velünk az egészség propaganda gépezetének. Ezek:

• megfázás,
• vízivás,
• napozás,
• hús és állati zsír fogyasztás,
• csontritkulás.

Olyan sokat emlegetett fogalom a civilizációs betegségek, mégis kevesen tudják, hogy milyen betegségek tartoznak is ide. Felsorolni sem könnyű őket, ezért négy nagy csoportba gyűjtik össze őket:

1)      Genetikai betegségek.

2)      Velünk együtt élő kórokozók (vírusok, baktériumok, gombák, egysejtűek stb.) által okozott betegségek.

3)      Környezetünk változásai által okozott betegségek; hideg, meleg, mérgek, környezetszennyezés, ionizáló sugárzás, balesetek stb.

4)      Létfenntartásunkhoz szükséges anyagok (étel, ital, vegyszerek stb.) megbetegítő hatása révén keletkezett betegségek.

Mi lehet az oka hogy modern orvoslás a civilizációs betegségek terén zsákutcába jutott? Ennek egy külön fejezet olvasható a könyvben. A fejezetet olvasva sokszor úgy érezzük, hogy az életünkből vette a példát az író, annyira a valóság köszön vissza a sorokból. Ezen részen túljutva elérünk ahhoz a konkrét betegségeket, melyet Dr. Tóth Csaba részletesen tárgyal.

A cukorbetegség. Nem részletezem, a könyvet csupán gondolatébresztőként írok pár sort, remélem inspirációt ad a fejezet elolvasásához.

 Jelentkezzen az a cukorbeteg, akit az orvosok meggyógyítottak betegségéből, akinek nem kell gyógyszert szedni, inzulint bejuttatni szervezetébe! Lehet azt gyógyításnak nevezni, amikor valakit gyógyszerek tömegével tartanak elfogadható állapotban, amellett, hogy orvos-beteg egyaránt tudja, hogy állapota apránként romlik, kísérő betegségek jelennek meg nála?

A könyv befejező része szintén sok tévhitről lebbenti fel a fátylat. Igaz az író hasznos tanácsoknak szánta a paleolit életmód bevezetéséhez. Olvashatunk a:

• a kenyér fogyasztásáról,
• a növény olajokról és állati zsírokról,
• a húsról,
• a vitaminokról,
• és egyáltalán az étkezés idejéről.

A könyvet csak ajánlani tudom olvasásra. Javaslom, hogy ne könyvtárból kölcsönözzük, hanem vásároljuk meg, ha erre nincs módunk, akkor készítsünk belőle jegyzeteket a későbbi visszakereshetőség érdekében.

A könyv érdekes, olvasmányos, könnyen olvasható, jól tagolt, a betűnagyság megfelelő. Ábra, táblázat, illusztráció kevés van benne, de nem is szükséges, hiányukat nem érezni.

2011 számozott oldalt tartalmaz, tulajdonképpen két este alatt kiolvasható.

Megjelent a Jaffa Kiadó gondozásában 2012-ben.

Nem az első könyvem ettől az írótól, de az első művét még akkor olvastam, amikor nem készítettem olvasónaplót. Érdekes, hogy régen gyermekkoromban is fontosnak tartottam listát vezetni azokról a könyvekről melyeket elolvastam. Igaz akkor még nem volt internet, de még számítógép sem, ezért hangkazetták regisztrációs lapjain vezettem a listát. Tudom, hogy sokáig őrizgettem ezeket a listákat, de sehogy sem találom. Hát igen az ember élete minél hosszabb, annál több olyan pont lehet benne, amikor az ilyen fontos papírok elveszhetnek. Kiköltözés a szülői házból, családalapítás, majd újabb költözések, saját gyerek/gyerekek pakolásai, válás, újabb összeköltözés másik pároddal, és még lehetne sorolni. A lényeg, hogy eltűntek a listák. De nem is ez a fontos, hanem a címben szereplő könyv.

Ez egy krimi, érzelmekkel teleszőtt krimi. No, nem szerelmes, hanem a regényben szereplő emberek érzelmeit mélységében bemutató, és feltáró mű. Néhol már-már túlságosan is mélyre hatolunk az adott szereplő gondolataiban. Amikor ilyen könyvet olvasok, gyakran elgondolkodom azon, hogy vajon a leírt szavakból mennyit élhetett át az író. Abban hiszek, ha valaki nagyon mélyen, nagyon hitelesen képes átadni ezeket a gondolatokat írásaiban, akkor őt közelről érintették hasonló események.

A regény egy kisvárosban játszódik. Olvasás elkezdése után gyorsan megállapíthatjuk, hogy a cselekmények középpontjában egy sikeres gyermekorvos, és férje egy rendőrfőnök áll. Tovább olvasva szembesülünk a ténnyel, hogy bizony tévedtünk, mert nem ők, hanem egy rendőrnő kerül a központba. A cselekmények ő körül forognak, szerepel ugyan még egy mellékág, de az csak a rejtélyek, és izgalmak fokozása miatt került be. A valós középpont a rendőrnő. És milyen érdekes, ha már nő, akkor érzékelnünk kell, hogy az igazi mondanivaló a nő. Rendőrnő, gyerekorvosnő, két anya, jogásznő, és a fő áldozat is egy nő, egy mellékszereplő is pont nő. Nőkön keresztül zajlik az egész esemény. A nők jelenítik meg az érzelmi részt, a férfiak pedig a keménységet, brutalitást.

Minden női szereplő küzd valamilyen lelki teherrel, küzdelmükben közös a gyermek. Míg az egyik gyermeket veszít el, addig a másiknak nem lehet gyereke, de éppen őket gyógyítja, és egyet nem sikerül kihoznia a halálos kórból, a harmadik eldobta magától a gyerekeit, a negyedik pedig épp azon fáradozik, hogy jó anya legyen, és ebben akadályozzák meg, az ötödik pedig attól szenved, hogy nem ismerheti az anyját.

Ugye milyen sokoldalúan be lehet mutatni az anyag-gyerek viszony kérdést? Karin Slaughter ezt mesterien teszi, ezért is érdemes elolvasni a regényt.

Gyereke elvesztése egy anyának élete legnagyobb traumája, még akkor is, ha nem épp szerető anya volt. Mindegy, hogy hogyan veszti el a gyerekét, meghal, vagy épp lemond róla, akkor is végigkíséri az anya életét, örök traumaként beleég a lelkébe. Az anyák mindig keresik az okot, a felelősöket.

„Szomorú, de tény, hogy nincs magyarázat. Emberek halnak meg – gyerekek halnak meg – és néha nincs kit hibáztatni, mert ez megállíthatatlan.”

Aki nem tudja elfogadni a halált annak a lelke sosem nyugszik meg. A trauma mellé a lélekbe beépül az örök kín, hogy nem tudta megtorolni gyermeke elvesztését. Sok-sok per indul emiatt, gyakran értelmetlenül mert: „Emberhússal nem lehet feltámasztani egy gyereket.”

Mesteri az anya szerep bemutatása. Persze egy anyát nem lehet csak egy könyvben bemutatni, ettől sokkal több és mélyebb érzelem alkotja az anyát. Ebben a regényben a gyerekét elvesztő, vagy meg sem kapó anya szerepe rajzolódik ki, a könyv végén egy akkora csattanóval, hogy szó szerint robbant a könyv a kezemben, és majdnem földhöz is vágtam, de mivel könyvtári volt ezért nem tettem. Senki ne olvassa el a könyv végét előre, oda az első laptól kezdve folyamatosan érdemes eljutni. A csattanó csak így fog igazán robbanni.

Mielőtt azonban végére érnék könyvajánlómnak szeretnék még néhány magvas gondolatot idézni belőle komment nélkül.

„Cathy nézete szerint a tennivalók építik a jellemet, s ha az ember fizet másoknak, főként nőknek, hogy végezzék el helyette a munkát, ezzel önmagáról állít ki szegénységi bizonyítványt.”

„Az ember számos módon varázsolhatja otthonná a házát, akár csak azzal is, ha lecserél egy elrothadt deszkát az eresz alatt, átfesti a falakat, vagy felteszi a felesége választotta virágos tapétaförmedvényt a fürdőszobában.”

Természetesen a történet telis-tele van véletlennek tűnő kapcsolódási pontokkal, fordulatos cselekményekkel. Ha mindent leírnám, akkor nem lenne értelme elolvasni a regényt, így azonban olvasásra javaslom. Könnyű a stílus, olvasható a szöveg, a betűméret is szembarát, közepes sebességű olvasóknak sem több idő, mint egy hosszú eseménytelen hétvége. Maga a regény 466 számozott oldalból áll, de ajánlókkal együtt a könyv 492 számozott oldalt tartalmaz. Megjelent az Ulpius ház gondozásában 2012-ben.

Robin Cook rajongók számára nem titok, hogy kedvencük könyveinek túlnyomó része az orvoslás világából származó krimik. Olyan krimik, melyekben az ötlet a mindennapokból származik, aktuális és lássuk be sokszor gondoljuk azt a könyvei olvasásakor, hogy meg is történnek/történhetnek. Egyszóval orvoskrimik, izgalmasak, olvasmányosak, fordulatosak.

Robin Cook ebben a regényében is mesterien szövi a szálakat. A könyv írásakor igazán elemében lehetett. Aki régóta olvassa már műveit biztosan észrevette már, hogy nem mindig hozza a csúcsformáját. Sokregényes íróknál megfigyeltem már, hogy az írókat is el-eléri az alkutó válság. Rájuk is hatást gyakorolnak a világ, család, személyes dolgaik, ezek pedig megjelennek az írásaikban. Hol a tartalomban, hol a szövegezésben, hol a mondanivalóban. Robinnak is voltak már mélypontjai, amikor a könyve elmaradt az elvárt izgalomtól, olvasási élménytől. 

Nos ez a regénye nem hullámvölgyben íródott. Nagyon jól kidolgozott, élvezetes orvosi krimi. 

Nemcsak a cselekmény szálát szövi mesterien, hanem az emberrel az emberi lélekkel is foglalkozik. Egy kiemelkedő tehetségű orvostanhallgató lányon keresztül vezet be bennünket a gyermekként többszörösen sérült női lelkek világába. A lelki kidolgozás ugyan nem éri el Stephen King-i magaslatokat, de így is elég ahhoz, hogy gondolatokat ébresszen bennünk. Persze, aki nem fogékony, nem empatikus az gyorsan átszáguld ezen sorok fölött, és az író sem erőlteti a gondolatok képződését, épp annyit ír, ami beindítja azokat.

A mű fő cselekménye során betekintést kapunk az őssejtkutatásba, az állati, emberi szervek mesterséges előállításába, melyekről olyan alapvető információkat kapunk, maik egy átlagember számára is emészthetők, érthetők. A témát olyan izgalmas környezetbe ágyazza az író, hogy megjelennek kételyeink gondolataink. Vajon ezek igazak? Ez aztán további gondolkodásra sarkalhat. Megmondom őszintén én további kutakodást végeztem a témában, hogy bizonyos legyek abban, hogy ez valóság, vagy fikció. 

"Ne felejtse, hogy minden eukarióta - vagyis sejtmaggal rendelkező - sejt tartalmazza egy organizmus teljes genomjának másolatát. Ez azt jelenti, hogy minden sejtmaggal rendelkező sejtben benne van minden szükséges információ, hogy nemcsak önmaga, de az egész test felépülhessen. Ezt a folyamatot génexpressziónak nevezzük, melynek során valamiféle molekuláris balett folyamán gének kapcsolódnak ki és be a sejtben." Nem a könyvhöz tartozik és Robin Cook sem sugallja ezt, de tudósok is vizsgálják, hogy mi az a folyamat, erő, ami meghatározza, hogy egyik sejtből szív, a másikból pedig tüdő stb. lesz. Darwin mondja ez az evolúció, kreacionisták viszont úgy vélik ez messze több annál, ez már maga az intelligens tervezettség. Ki az intelligens tervező? Papok mondják Ő Isten, evolúciót tagadó tudósok szerint egy olyan erő, amit ma még nem ismerünk. De ez csak egy kis kitérő volt. Forduljunk vissza a könyv felé. 

A génmanipuláció, őssejtkutatás, mesterséges szerelőállítás témája mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Ebbe a témába mindig beköszön az erkölcs és etika kettőse. A regényben is felüti a fejét: "Ugyanakkor ösztönösen a tudatában volt a fejlődés lehetséges sötét oldalának is. A biológia tudománya szinte már túl gyorsan fejlődik, a tudománnyal pedig az a baj, hogy a tudás megszerzésének folyamatát nem lehet visszafordítani."

Mai világunkban a pénz hatalma mindent átsző. A növekvő és öregedő emberiség egyre több egészségügyi problémával szembesül. Az orvosi kezelések, a gyógyítás olyan méreteket ölt, hogy a kormányok egyre kevésbé bírják finanszírozni. Az egészségügyi ellátásra beszedett adók nem fedezik a kiadásokat, ezért az egészségügyi ellátó rendszerek jelentős átszervezése zajlik a világban. Emiatt az egészségügy is mélyen átszövődik a pénzzel. Ma már minden pénzről szól. Akinek nincs az jobban teszi, ha nem is betegszik meg. Robin Cook zseniális tudja ezt, és mélyen bele is szövi a regényben. A regény lendületének fő mozgatórugója, és mindennek indítéka ez a vonal. Egyúttal a legintenzívebb érzelmeket is ez a szál váltja ki az olvasóból. Amíg az orvostanhallgató lány belső vívódása megérint bennünket, addig ennek a pénzvilági szálnak a szereplői vehemens érzelmeket gerjesztenek. Tipikus gondolatmenete a vagyonnal rendelkező, a pénzének köszönhetően az átlagból kiemelkedő embereknek az, ami a könyvben is megjelenik: "Először elborzasztotta a gondolat, de végül úgy tűnt, nincs más lehetőség, azt pedig utálta, ha sarokba szorítják. Mindannyiszor elbátortalanodott, végiggondolta azt az eshetőséget, hogy tönkremegy, és elveszíti a méltóságát. Ha minden összeomlik, nevetség tárgyává válik. Valami törtető bértollnok ír róla egy könyvet, és olyan színben tünteti fel, mint egy bohócot, mint egy idiótát. Ezt a sorsot pedig pedig mindenáron el fogja kerülni." Az író sok könyvében megjelent már az egészségügyet átitató, és annak folyamatait irányító pénz. Ebben a regényben is erről van szó, de Robin mindig kitalál valami újat, valami egyedit. Most is ezt tette. Hűen bemutatja, hogy ahol a pénz megjelenik ott az emberi értékek köddé válnak. Nem számít testvér, társ, barát, család, semmi sem, csak a pénz.

Az írás, szóforgatás mesteri tudománya, hogy az író képes elvezetni bennünket egy olyan pontra, ahol már hajlandóak vagyunk felülvizsgálni addigi érzéseinket, gondolatainkat, és szimpátiával gondolni olyan dolgokra, amiket addig elutasítottunk. Engem a laboratóriumi szervelőállítás, génmódosítás, génmanipuláció, klónozás taszít. érdeklődve tekintek erre a tudományágra, de inkább elutasítom, mint elfogadom. Ez a regény azonban szimpatikus, együtt érző gondolatokat csalt ki belőlem e terület művelővel szemben. Mert lehet, hogy nem szimpatikus ez a cselekmény, de az író elvezet odáig, hogy ettől bizony van sokkal rosszabb is, és a két rosszat szembeállítja egymással. A rosszabb kárt okoz a kevésbé jónak és ettől máris kicsalja a rokonszenvező érzelmeket. Az igazi írók ettől válnak naggyá. Nem elég a történet, nem elég a szó, azokkal játszani is tudni kell, Robin Cook ezt megteszi.

A Jótékony halál regénye nagyon jól rávilágít egy-egy emberi viselkedés hátterére; a vezető orvoséra, a kislányként sérült nőére, az udvarló, szegény, lecsúszó félben lévő családból származó fiúéra, a vagyonos pénzemberére, a maffiatag emberére. Rávilágít a mozgató erőkre, de mély elemzésbe már nem bonyolódik, ami csak a könyv hasznára válik. Ha megtenné, akkor az íróra jellemző sodró lendület elveszne, a könyv akadozna, néhol fárasztóvá is válna. Nincs erre szükség. Ezt megteszik más írók, akik ennek sokkal nagyobb mesterei. Ez a könyv pont így jó.

A regény befejezése a FULL HAPPY END olvasókban, hagy némi űrt. Magam fulhepiend embernek tartom, ami ennyit jelent, hogy azok a történetek (könyvek, filmek, megtörtént esetek) okoznak igazi katartikus élményt számomra, aminek a vége minden tekintetbe jó. Minden pozitív szereplő nyer, és boldog lesz. A könyv végén marad némi űr, de tagadhatatlanul pozitív a kicsengése. Egy kis utógondolkodással ezt a kis űrt kitölthetjük, de az író ezt nem tette meg helyettünk. Azt mondanám, hogy amolyan XXI. századi a befejezés. Nyitva maradnak a kiskapuk jónak-rossznak.

A könyv közepes betűmérettel jelent meg. Jól olvasható, szellős, áttekinthető elrendezésű. 462 számozott oldalt tartalmaz. Alexandra Könyvkiadó jelentette meg 2013-ban.

Olvassátok el, megéri.

Gyerekkorom rengeteg élménye közül egyet kiemelek, amely az olvasással kapcsolatos. Ez az élmény talán meghatározó befolyással volt/van arra, hogy szeretek olvasni, tisztelem a könyveket. Tudatosan nem érzem a befolyását, de ki tudja tudat alatt mennyire munkálkodik bennem.

Az élmény édesapámhoz kötődik, aki nagyon sokat olvasott. Hogy mért tette ezt, sose tudtam meg tőle, és sajnos már nem is fogom. Apu egy átlagos ember volt, aki nem a példamutató családi életéről volt híres. Amikor szabad idejét mégis otthon töltötte, akkor szinte mindig könyv volt a kezében, vagy a keze ügyében. Képes volt éjszakákat átolvasni, és igazi férfihoz méltón még azon a helyen is olvasott. Többször szembesültem azzal, hogy számára néhány száz oldalas könyv csak egy kurta napra elegendő. Mikor már kicsit jobban érdekeltek a körülöttem zajló folyamatok, akkor többször is ámulattal említettem meg neki, hogy hogyan képes ennyit olvasni. Azt is furcsállottam, hogy ugyanazt a könyvet egy év alatt akár háromszor-négyszer is kiolvasta. Kérdéseimre sosem válaszolt komolyan. Serdülő korom hajnalán gyanítottam, hogy számára az olvasás az idő előrehaladtával csak egyfajta időtöltést, pótcselekvést jelentett. Nem a könyv érdekelte, nem a betűk mögött meghúzódó mondanivaló, tartalom, csupán csak az idő mulattatásának egy módja. Úgy vélem, hogy nem is betűről betűre olvasott, hanem a szöveget hol képként kezelte, hol soronként követte.

Apunak nagyon sok könyve volt, akkor legalábbis úgy láttam. Közülük több kötet ma is a gyűjteményem része. Könyveinek kisebb részét vette, pontosabban anyu vásárolta. Többségüket úgy kapta. Apu lelkes könyvtártag, és látogató volt. Számára a kihozható hat darab könyv nem volt kihívás. Gyerekkoromban és azóta sem érzem, hogy rám számottevő hatást gyakorolt volna az Ő olvasása, olvasási szokásai. Emlékeimben azonban elevenen őrzöm mindezt.

Én valamikor 12-13 éves korom tájékán fordultam először érdeklődve a könyvek világa felé. Ez az első korszak nem tartott sokáig, a lendület elapadt. Ekkor főként krimiket sci-fi témájú könyveket olvastam. Nemere István, Mattyasovszky Jenő műveit faltam. Az olvasási kedv gyorsan elszállt, annak ellenére, hogy azok a könyvek nagy élményt nyújtottak számomra. Máig emlékszem a "nagy kupola szégyenére", Hód hőstetteire. Ha könyvtárban, vagy antikváriumokban találkozom ezekkel, akkor mindig megdobban a szívem. Ezelőtt az olvasási korszakom előtt, és után is az iskolai kötelező olvasmányokat messze elkerültem. Szégyenlem de nekem kimaradt a Kincskereső kisködmön, Egri csillagok, A Pál utcai fiúk. 

Szakközépiskolás lettem. Változott a belső énem. Kifogtam egy elhivatott irodalom tanárt, akinél nem működött az általános iskolában kifejlesztett lapítási technikám. Emlékszem először Victor Hugo: A nyomorultak című könyvébe futottam bele. Máig bennem élnek azok a kételyek, amiket akkor éltem át. Én ezt a könyvet az életben el nem olvasom, ilyen vastag, ilyen apró betűs, na és a tartalma, egyáltalán ki ez az író, mért pont ez a kötelező!?! Számtalan kérdés, és kétely, de nem volt mit tenni nekifogtam. És láss csodát, nem bírtam letenni.

Azóta sem bírom letenni.... Imádok olvasni.

Így kezdődött. Köszönöm Apu, köszönöm tanító néni.

És a folytatás. Kiderül ebből a blogból. Igyekszem feltenni ide minden élményem a könyvek világából. Tartsatok velem.