Nem az első könyvem ettől az írótól, de az első művét még akkor olvastam, amikor nem készítettem olvasónaplót. Érdekes, hogy régen gyermekkoromban is fontosnak tartottam listát vezetni azokról a könyvekről melyeket elolvastam. Igaz akkor még nem volt internet, de még számítógép sem, ezért hangkazetták regisztrációs lapjain vezettem a listát. Tudom, hogy sokáig őrizgettem ezeket a listákat, de sehogy sem találom. Hát igen az ember élete minél hosszabb, annál több olyan pont lehet benne, amikor az ilyen fontos papírok elveszhetnek. Kiköltözés a szülői házból, családalapítás, majd újabb költözések, saját gyerek/gyerekek pakolásai, válás, újabb összeköltözés másik pároddal, és még lehetne sorolni. A lényeg, hogy eltűntek a listák. De nem is ez a fontos, hanem a címben szereplő könyv.
Ez egy krimi, érzelmekkel teleszőtt krimi. No, nem szerelmes, hanem a regényben szereplő emberek érzelmeit mélységében bemutató, és feltáró mű. Néhol már-már túlságosan is mélyre hatolunk az adott szereplő gondolataiban. Amikor ilyen könyvet olvasok, gyakran elgondolkodom azon, hogy vajon a leírt szavakból mennyit élhetett át az író. Abban hiszek, ha valaki nagyon mélyen, nagyon hitelesen képes átadni ezeket a gondolatokat írásaiban, akkor őt közelről érintették hasonló események.
A regény egy kisvárosban játszódik. Olvasás elkezdése után gyorsan megállapíthatjuk, hogy a cselekmények középpontjában egy sikeres gyermekorvos, és férje egy rendőrfőnök áll. Tovább olvasva szembesülünk a ténnyel, hogy bizony tévedtünk, mert nem ők, hanem egy rendőrnő kerül a központba. A cselekmények ő körül forognak, szerepel ugyan még egy mellékág, de az csak a rejtélyek, és izgalmak fokozása miatt került be. A valós középpont a rendőrnő. És milyen érdekes, ha már nő, akkor érzékelnünk kell, hogy az igazi mondanivaló a nő. Rendőrnő, gyerekorvosnő, két anya, jogásznő, és a fő áldozat is egy nő, egy mellékszereplő is pont nő. Nőkön keresztül zajlik az egész esemény. A nők jelenítik meg az érzelmi részt, a férfiak pedig a keménységet, brutalitást.
Minden női szereplő küzd valamilyen lelki teherrel, küzdelmükben közös a gyermek. Míg az egyik gyermeket veszít el, addig a másiknak nem lehet gyereke, de éppen őket gyógyítja, és egyet nem sikerül kihoznia a halálos kórból, a harmadik eldobta magától a gyerekeit, a negyedik pedig épp azon fáradozik, hogy jó anya legyen, és ebben akadályozzák meg, az ötödik pedig attól szenved, hogy nem ismerheti az anyját.
Ugye milyen sokoldalúan be lehet mutatni az anyag-gyerek viszony kérdést? Karin Slaughter ezt mesterien teszi, ezért is érdemes elolvasni a regényt.
Gyereke elvesztése egy anyának élete legnagyobb traumája, még akkor is, ha nem épp szerető anya volt. Mindegy, hogy hogyan veszti el a gyerekét, meghal, vagy épp lemond róla, akkor is végigkíséri az anya életét, örök traumaként beleég a lelkébe. Az anyák mindig keresik az okot, a felelősöket.
„Szomorú, de tény, hogy nincs magyarázat. Emberek halnak meg – gyerekek halnak meg – és néha nincs kit hibáztatni, mert ez megállíthatatlan.”
Aki nem tudja elfogadni a halált annak a lelke sosem nyugszik meg. A trauma mellé a lélekbe beépül az örök kín, hogy nem tudta megtorolni gyermeke elvesztését. Sok-sok per indul emiatt, gyakran értelmetlenül mert: „Emberhússal nem lehet feltámasztani egy gyereket.”
Mesteri az anya szerep bemutatása. Persze egy anyát nem lehet csak egy könyvben bemutatni, ettől sokkal több és mélyebb érzelem alkotja az anyát. Ebben a regényben a gyerekét elvesztő, vagy meg sem kapó anya szerepe rajzolódik ki, a könyv végén egy akkora csattanóval, hogy szó szerint robbant a könyv a kezemben, és majdnem földhöz is vágtam, de mivel könyvtári volt ezért nem tettem. Senki ne olvassa el a könyv végét előre, oda az első laptól kezdve folyamatosan érdemes eljutni. A csattanó csak így fog igazán robbanni.
Mielőtt azonban végére érnék könyvajánlómnak szeretnék még néhány magvas gondolatot idézni belőle komment nélkül.
„Cathy nézete szerint a tennivalók építik a jellemet, s ha az ember fizet másoknak, főként nőknek, hogy végezzék el helyette a munkát, ezzel önmagáról állít ki szegénységi bizonyítványt.”
„Az ember számos módon varázsolhatja otthonná a házát, akár csak azzal is, ha lecserél egy elrothadt deszkát az eresz alatt, átfesti a falakat, vagy felteszi a felesége választotta virágos tapétaförmedvényt a fürdőszobában.”
Természetesen a történet telis-tele van véletlennek tűnő kapcsolódási pontokkal, fordulatos cselekményekkel. Ha mindent leírnám, akkor nem lenne értelme elolvasni a regényt, így azonban olvasásra javaslom. Könnyű a stílus, olvasható a szöveg, a betűméret is szembarát, közepes sebességű olvasóknak sem több idő, mint egy hosszú eseménytelen hétvége. Maga a regény 466 számozott oldalból áll, de ajánlókkal együtt a könyv 492 számozott oldalt tartalmaz. Megjelent az Ulpius ház gondozásában 2012-ben.
